A f�jdalom megh�kkent� volt.

Pontosan olyan – megh�kkentett. Nem �rtettem, nem tudtam felfogni, mi t�rt�nik.

A testem megpr�b�lta visszautas�tani a f�jdalmat, �s engem �jra �s �jra elnyelt a s�t�ts�g, ami egy teljes m�sodpercet vagy tal�n percet is kiv�gott a gy�trelemb�l, sokkal nehezebb� t�ve, hogy a val�s�gban maradjak.

Megpr�b�ltam k�l�nv�lasztani �ket.

A nem-val�s�g s�t�t volt, �s nem f�jt annyira.

A val�s�g v�r�s, �s olyan �rz�s, mintha ugyanabban az id�ben kett�f�r�szeltek volna, el�t�tt volna egy busz, bevert volna egy d�jnyertes boxol�, eltapostak volna a bik�k, �s savba mer�ltem volna. A val�s�g olyan �rz�s volt, mintha a testem megr�ndult �s megtekeredett volna, mik�zben �n k�ptelen voltam mozogni a f�jdalomt�l.

A val�s�gban tudtam, hogy van valami sokkal fontosabb enn�l a tort�r�n�l, de k�ptelen voltam eml�kezni mi is az.

A val�s�g olyan gyorsan j�tt.

Egyik pillanatban minden �gy volt, ahogy lenni kellene. K�rbevettek azok, akiket szeretek. Mosolyok. Valahogy, val�sz�n�tlennek t�nt, �gy t�nt mintha megkaptam volna mindent, ami�rt harcoltam.

�s azt�n egy apr�, l�nyegtelen dolog rosszra fordult.

L�ttam, ahogy a b�gr�m kiesik a kezemb�l, a s�t�t v�r kiloccsan �s bepiszk�tja a t�k�letes feh�rs�get, �s �n reflexszer�en a baleset fel� hajoltam. L�ttam m�s, gyorsabb kezeket, de a testem tov�bbra is kiny�jt�zott �s megfesz�lt…

Bennem legbel�l, valami az ellenkez� ir�nyba r�ntott.

Szakad�s. T�r�s. K�n.

A s�t�ts�g �tvette a hatalmat, �s elsodort a k�nszenved�s hull�ma. Nem kaptam leveg�t – egyszer m�r els�llyedtem, de ez most m�s volt; t�l nagy forr�s�g volt a torkomban.

A darabjaim �sszet�rtek, �sszez�z�dtak, r�szekre bomlottak…

M�g t�bb s�t�ts�g.

Hangok, ez alkalommal kiab�ltak, ahogy a f�jdalom visszat�rt.

- Biztos lev�lt a placenta!

Valami, ami �lesebb volt a k�sn�l, kereszt�l szak�tott – a szavak, a k�n ellen�re visszar�ntottak a val�s�gba. Lev�lt placenta – tudtam mit jelent. Azt jelentette, hogy a bab�m haldoklik bennem.

- Vegy�tek ki! - sikoltottam Edwardnak. Mi�rt nem tette m�g meg? - Nem kap leveg�t! Vedd ki most!

- A morfium...

V�rni akart, hogy f�jdalomcsillap�t�t adjon, mik�zben a bab�nk haldoklott?!

- Nem! Most - fulladoztam, k�ptelen voltam befejezni.

Fekete foltok takart�k el a l�mp�kat a szob�ban, ahogy egy fagyos �j f�jdalom jegesen sz�r�dott a hasamba. Rosszat �reztem – automatikusan pr�b�ltam megv�deni a m�hem, a bab�m, az �n kis Edward Jacob-omat, de gyenge voltam. A t�d�m f�jt, az oxig�n el�gett.

A f�jdalom ism�t elm�lt, hab�r most m�r belekapaszkodtam. A gyermekem, a bab�m haldoklik…

Mennyi id� telt el? M�sodpercek vagy percek? A f�jdalom elm�lt. Zsibbad�s. Nem �reztem semmit. Nem l�ttam �s nem is hallottam. Ism�t leveg� jutott a t�d�mbe, kem�ny bubor�kk�nt v�gigkarcolva a torkom, fel �s le.

- Maradj velem Bella! Hallasz? Maradj! Nem hagyhatsz el. Ne hagyd le�llni a sz�ved!

Jacob? Jacob, m�g mindig itt van, m�g mindig pr�b�l megmenteni.

Term�szetesen, akartam neki mondani. Term�szetesen nem hagyom le�llni a sz�vem. Nem �g�rtem meg mindkett�j�knek?

Pr�b�ltam �rezni a sz�vem, megtal�lni, de t�ls�gosan elveszett a testemben. Nem �reztem a dolgokat, amiket kellett volna, �s semmi nem volt j� helyen. Pislogtam, �s megtal�ltam a szemeim. L�ttam a f�nyt. Nem azt, amit kerestem, jobb volt a semmin�l. Am�g a szemeim igyekeztek alkalmazkodni, Edward suttogott - Renesmee.

Renesmee?

Nem a k�pzeleteim t�k�letes �s s�padt kisfia? Egy pillanatig megd�bbentem. Azt�n el�nt�tt a melegs�g.

Renesmee.

Mozgatni akartam az ajkaimat, azt akartam, hogy a leveg� bubor�kok suttog�ss� v�ljanak a nyelvemen. Kiny�jtottam a zsibbadt kezeimet.

- Engedd…add ide nekem.

A f�ny t�ncolt �s t�nd�k�lt Edward krist�ly kezeir�l. A csillog�st v�r�s foltok szennyezt�k, a v�r, ami a b�r�t bor�totta. �s m�g t�bb v�r�ss�g a kezeiben. Valami apr� �s er�lk�d�, amir�l cs�p�g�tt a v�r. A meleg kistestet a gyenge karjaimba �rintette, mintha �n tartottam volna. A nedves b�re forr� volt – olyan forr�, mint Jacob�.

Er�ltettem a szemeim; hirtelen minden teljesen tiszta lett.

Renesmee nem s�rt, de gyorsan l�legzett, megd�bbenve zih�lt. A szemei nyitva voltak, a kifejez�se olyan megd�bbent volt, hogy m�r majdnem vicces. Az apr�, t�k�letesen kerek fej�t s�r�, gubancos, v�res f�rt�k bor�tott�k. Az �risze ismer�s volt – de b�mulatba ejt� – csokol�d�barna. A v�r alatt a b�re s�padtnak l�tszott, kr�mesen csontsz�n�nek. Minden kiv�ve az arc�t, ami m�s sz�nben l�ngolt.

Az apr� arca annyira t�k�letes volt, hogy elb�d�tott. M�g gy�ny�r�bb volt, mint az apja. Hihetetlen. Lehetetlen.

- Renesmee - suttogtam - Olyan…gy�ny�r�.

A lehetetlen arc hirtelen mosolygott – sz�les, �vatos mosollyal. A kagyl�r�zsasz�n ajkak m�g�tt egy eg�sz sor h�feh�r tejfog rejlett.

Lehajtotta a fej�t a mellkasomra, bele�sta mag�t a melegs�gbe. A b�re meleg volt �s selymes, de nem �gy, ahogyan az eny�m.

Ism�t f�jdalmat �reztem – csak egy meleg metsz�st. Leveg� ut�n kapkodtam.

�s akkor elment. Az angyalarc� bab�m sehol nem volt. Nem l�ttam �s nem �reztem.

Ne! Akartam kiab�lni. Add vissza nekem!

De t�l gyenge voltam. A karjaimat �res gumit�ml�nek �reztem egy pillanatig, azt�n semminek. Egy�ltal�n nem �reztem �ket. Magamat sem �reztem.

A s�t�ts�g el�rasztotta a szemeimet szil�rdabban, mint el�tte. Mint egy ostoba szemk�t�, kem�nyen �s gyorsan. Nem csak a szemeimet hanem magamat is megsemmis�t� s�ly fedte el. F�raszt� volt k�zdeni ellene. Tudtam, hogy sokkal egyszer�bb lenne, feladni. Engedni, hogy a s�t�ts�g lejjebb h�zzon, lejjebb �s lejjebb egy olyan helyre, ahol nincs f�jdalom, nincs kimer�lts�g, nincs aggodalom �s nincs f�lelem.

Ha csak magam�rt lett volna, nem lettem volna k�pes t�l sok�ig k�zdeni. Csak egy ember voltam, nem t�bbel, mint emberi er�vel. T�l sok�ig pr�b�ltam l�p�st tartani a term�szetfelettivel, ahogy Jacob mondta.

De ez nem csak r�lam sz�lt.

Ha a k�nnyebb utat v�lasztom �s engedem, hogy a s�t�t semmis�g elt�r�lj�n, akkor f�jdalmat okozok nekik.

Edward. Edward. Az �letem �s az �v� egy fon�ll� tekeredett. Ha elv�gsz egyet, elv�god mindkett�t. Ha elmenne, azt nem lenn�k k�pes t�l�lni. Ha �n menn�k el, � sem �ln� t�l. �s egy vil�g Edward n�lk�l, teljesen �rtelmetlennek t�nt. Edwardnak l�teznie kell.

Jacob – aki �jra �s �jra b�cs�t intett nekem, de m�gis mindig visszaj�tt, ha sz�ks�gem volt r�. Jacob, akit m�r annyiszor megsebeztem, hogy az m�r b�n. Megsebezn�m �jra, az eddigi legrosszabbal? Itt maradt �rtem, minden ellen�re. Most csak annyit k�rt t�lem, hogy maradjak itt �n is �rte.

De olyan s�t�t volt itt, hogy egyik�j�k arc�t sem l�ttam. Semmi nem t�nt val�s�gosnak. Ez megnehez�tette, hogy ne adjam fel.

Pr�b�ltam k�zdeni a r�m teleped� s�t�ts�g ellen, kereszt�l, majdnem �nk�ntelen�l. Pr�b�ltam felemelni. Csak ellen�lltam. Nem engedtem, hogy teljesen �sszet�rj�n. Nem voltam Atlas, �s a feketes�g olyan volt, mint egy neh�z bolyg�; nem b�rtam t�masztani. Csak annyit tehettem, hogy nem hagytam teljesen elt�r�lni magam.

Volt egyfajta sablon az �letemben – Sosem voltam el�g er�s, hogy foglalkozzam azokkal a dolgokkal, amik az ir�ny�t�somon k�v�l estek; hogy megk�zdjek az ellens�gekkel, vagy el�ld�zzem �ket. Hogy elker�ljem a f�jdalmat. Mindig emberi �s gyenge voltam, az egyetlen dolog, amit mindig is k�pes voltam megtenni az, hogy nem adom fel. Kitartottam. T�l�ltem.

El�gg� felk�sz�lt voltam ebb�l a szempontb�l. El�gnek kell lennie m�ra. Ki kell tartanom, am�g j�n a seg�ts�g.

Tudtam, hogy Edward mindent megtesz, amit csak tud. Nem adn� fel. �n sem.

Egy h�velyknyire t�vol tartottam magamt�l a neml�tez�s feketes�g�t.

Nem volt el�g, hab�r – ez elt�k�lts�g. Ahogy az id� tov�bb �s tov�bb forgott, �s a s�t�ts�g egy nyolcad �s egytizenhatod h�velyk k�zels�gbe �rt, sz�ks�gem volt valami er�sebb vonz�sra.

M�g Edward arc�t sem tudtam magam el� k�pzelni. A Jacob�t sem, Alicet vagy Rosali�t, vagy Charlie�t vagy Renesmee-�t vagy Carlisle-�t vagy Esme-�t…Semmit. Megr�m�tett, �s azon t�n�dtem, vajon m�r t�l k�s�?

�reztem, hogy elcs�szom – nem volt m�r semmi, ami�rt kitartottam.

Nem! T�l kell ezt �lnem. Edward sz�m�t r�m. Jacob. Charlie Alice, Rosalie, Carlisle, Renee, Esme…

Renesmee.

�s azt�n, hab�r m�g mindig nem l�ttam semmit, hirtelen �reztem valamit. Mint k�s�rtet v�gtagokat, elk�pzeltem, hogy �jra �rzem a karjaimat. �s azt�n valami apr�t �s kem�nyet �s nagyon-nagyon meleget.

A gyermekem. Az �n kisbab�m

Megcsin�ltam. Az es�lyek ellen�re, el�g er�s voltam, hogy t�l�ljem Renesmee�rt, hogy kitartsak �rte mindaddig, am�g el�g er�s nem lesz, hogy n�lk�lem �ljen. A kev�s melegs�g a k�s�rtet kezeimben olyan val�dinak t�nt. K�zelebb ragadtam. Pont ott volt,a hol a sz�vemnek lennie kellene. Er�sen kapaszkodtam a l�nyom kellemes eml�k�be, tudtam, hogy mindaddig k�pes lenn�k harcolni a s�t�ts�ggel, am�g csak kell.

A melegs�ge a sz�vem mellett egyre val�sabb� v�lt, melegebb� �s melegebb�. Forr�bb�. A h�s�g olyan val�s volt, hogy neh�z volt elhinni, hogy csak k�pzelem.

Forr�bb.

Most m�r kellemetlen. T�l meleg. M�g, m�g, m�g t�bb forr�s�g.

Mintha a hajs�t� vas rossz v�g�t markoltam volna meg – az automatikus v�laszom az volt, hogy eldobjam a perzsel� dolgot a kezeimb�l. De semmi nem volt a kezembe. A kezeim, nem voltak a mellkasomon. A kezeim halottan fek�dtek valahol az oldalamon. A h�s�g bennem volt.

A forr�s�g n�tt – er�s�d�tt �s er�s�d�tt �jra addig, am�g fel�lm�lt mindent, amit valaha is �reztem.

�reztem a l�ktet�st a t�z m�g�tt, ahogy tombolt a mellkasomban, �s r�j�ttem, hogy ism�t megtal�ltam a sz�vem �pp id�ben, hogy azt k�v�njam b�r soha ne tal�ltam volna meg. �pp id�ben, hogy azt k�v�njam, ink�bb megragadn�m a s�t�ts�get, am�g m�g van r� lehet�s�gem. Fel akartam emelni a karjaim, hogy megragadjam �s felnyissam a mellkasom, hogy kiszak�thassam bel�le a sz�vem – b�rmit, csak hogy megszabaduljak a k�nt�l. De nem �reztem a karjaim, nem tudtam mozogatni egy elt�nt ujjamat sem.

James, elt�rte a l�bam a l�ba alatt. Az semmis�g volt. Az csup�n egy j� alkalom volt, hogy egy puha �gyban pihenhessek. Most ink�bb �t�ln�m, sz�zszor. Sz�z t�r�s. Elfogadn�m �s h�l�s lenn�k �rte.

A baba, sz�tr�gja a bord�m, kereszt�lszak�tja az �tj�t rajtam darabr�l-darabra. Az semmis�g volt. Olyan volt, mint egy hideg vizes medenc�ben �szni. Ezerszer ink�bb azt szeretn�m. Elfogadn�m, �s h�l�s lenn�k.

A t�z forr�bban l�ngolt �s sikoltani akartam. K�ny�r�gni, hogy valaki �lj�n meg most, miel�tt m�g egy m�sodpercig is tov�bb �ln�k ebben a f�jdalomban. De nem tudtam mozgatni az ajkaim. A s�ly m�g mindig jelen volt, �sszenyomott.

R�j�ttem, hogy nem a s�t�ts�g nyomott el, hanem a testem. Olyan s�lyos volt. A l�ngok al� temetett, amik most m�r ki�ramlottak a sz�vemb�l, hihetetlen f�jdalmat terjesztve a v�llaimba �s a hasamba, leforr�zt�k a torkom, �s nyaldost�k az arcom.

Mi�rt nem tudok mozogni? Mi�rt nem tudok sikoltani? Ez nem volt r�sze a t�rt�neteknek. Az elm�m kib�rhatatlanul tiszta volt – �les a vad f�jdalomt�l – �s tudtam a v�laszt majdnem olyan hamar, ahogy kigondoltam a k�rd�st.

A morfium.

�gy t�nt, mintha egy milli� hal�llal ezel�tt lett volna, amikor megvitattuk – Edward, Carlisle �s �n. Edward �s Carlisle azt rem�lt�k, hogy el�g mennyis�g� f�jdalomcsillap�t� seg�t majd megk�zdeni a m�reg f�jdalm�val. Carlisle kipr�b�lta Emmettel, de a m�reg sz�t�gette a gy�gyszert, lez�rva az ereit. Nem volt id� befecskendezni. Nyugodtan �s zavartalanul tartottam az arcom �s h�l�t adtam a ritka szerencs�mnek, hogy Edward nem tud olvasni a gondolataimban.

Mert morfium �s m�reg egy�tt volt a szervezetembe, miel�tt tudtam volna az igazs�got. Tudtam, hogy a gy�gyszer okozta zsibbadts�g teljesen jelent�ktelen, mik�zben a m�reg �geti az ereimet. De semmilyen m�dom sem eml�thettem ezt a t�nyt. Semmit, ami m�g vonakod�bb� tenn�, hogy �tv�ltoztasson.

Nem sejtettem, hogy a morfiumnak ilyen hat�sa lesz – hogy leszor�t �s megn�m�t. Megb�n�t, am�g el�gek.

Ismertem minden t�rt�netet. Tudtam, hogy Carlisle el�g csendben maradt, hogy elker�lje, hogy megtal�lj�k, am�g �gett. Tudtam, hogy Rosalie szerint nem j� sik�tani. �s azt rem�ltem, tal�n olyan lehetn�k, mint Carlisle. Nem hittem Rosalie szavainak, �s bez�rva tartottam a sz�m. Mert tudtam, hogy minden egyes sikoly, ami elhagyja az ajkaim, gy�t�rn� Edwardot.

Most �gy t�nt, mint egy borzalmas tr�fa, ahogy teljes�teni akartam az akaratomat.

Ha nem tudok sik�tani, hogyan k�rhetn�m, hogy �ljenek meg?

Csak meg akartam halni. Soha meg nem sz�letni. A teljes l�tez�sem nem volt k�pes fel�lm�lni ezt a f�jdalmat. Egy sz�vdobban�ssal tov�bb sem �rtem meg �lni.

Engedjetek meghalni, engedjetek meghalni, engedjetek meghalni.

�s egy soha v�get nem �r� �r volt minden. Csak a t�zes gy�trelem, �s a hangtalan sikolt�sok k�rt�k, hogy j�jj�n a hal�l. Semmi m�s, m�g id� sem volt. Olyan �lland�v� tette, mintha nem lenne kezdet �s nem lenne v�g. Csak a f�jdalom egy folytonos perce. Az egyetlen v�ltoz�s akkor j�tt, amikor hirtelen �s lehetetlen�l a f�jdalmam k�tszeres�re n�tt. A testem als� fele is, amit m�r a morfium el�tt sem �reztem, hirtelen t�zben �gett. Valami t�r�tt csigolya begy�gyult – egyes�tve a l�ngban perzsel�d� ujjaimmal.

A v�gtelen �g�s tov�bb folytat�dott.

Ott lehettem m�sodpercek vagy napok �ta, hetek vagy �vek �ta, de v�g�l az id� ism�t jelentett valamit.

H�rom dolog t�rt�nt egyszerre, egym�sb�l ad�dtak, �gy nem tudom, melyik volt az els�: az id� �jraindult, a morfium s�lya elt�nt, �s er�sebb lettem.

�reztem, hogy n�vekszik az uralmam a testem f�l�tt, �s ez a n�veked�s jelezte el�sz�r az id� m�l�s�t. Tudtam, amikor k�pes voltam megr�ntani a l�bujjaimat, �s �k�lbe szor�tani a kezem. Tudtam, de nem mutattam. Hab�r a t�z nem csillapodott egy apr� m�rt�kben sem – elkezdtem kifejleszteni az �lm�ny egy �j befogad�s�t, egy �j �rz�kenys�get felismerjem, elk�l�n�tsem a b�nt� l�ngnyelveket, amik nyaldost�k az ereim – felfedeztem, hogy tudok k�r�l�tte gondolkodni.

Eml�keztem, hogy mi�rt nem kellene sikoltanom. Eml�keztem az okra, hogy mi�rt akartam elviselni ezt az elviselhetetlen k�nt. Eml�keztem r�, hab�r most lehetetlennek t�nt, hogy van valami ami meg�ri ezt a gy�trelmet.

Ez �pp id�ben t�rt�nt ahhoz, hogy kitartsak, amikor a s�ly elhagyta a testem. B�rki sz�m�ra, aki figyelt engem, nem volt v�ltoz�s. De sz�momra, ahogy k�zd�ttem, hogy visszafojtsam a sikolyokat �s bez�rjam a testembe, ahol senki m�st nem b�nthatnak meg, olyan �rz�s volt,k mintha egy c�l�ph�z lenn�k k�t�zve, mik�zben �gek, mintha megragadn�m az oszlopot, hogy a t�zben tartsam magam.

�pp el�g er�m volt ahhoz, hogy mozdulatlannak tettessem magam, mik�zben elvenen el�gtem.

A hall�som egyre tiszt�bb �s tiszt�bb lett, �s meg tudtam sz�molni a tombol�, d�b�rg� sz�vdobban�saimat, hogy az id�t m�rjem vel�k.

Meg tudtam sz�molni az felsz�nes, zih�l� l�legzeteimet.

Meg tudtam sz�molni a halk, egyenletes l�legzeteket, amik valahonnan a k�zelemb�l j�ttek.

Ezek lassabbak voltak, �gy r�juk koncentr�ltam. Jobban mutatt�k az id� m�l�s�t.

Jobban, mint egy �ra ing�ja, ezek a l�legzetek kereszt�l h�ztak az �g� perceken a v�ge fel�.

Egyre er�sebb lettem, a gondolataim pedig tiszt�bbak. Amikor �j hangot hallottam, figyeltem.

Halk l�p�seket hallottam �s �reztem, ahogy a leveg� felkavarodik a ny�l� ajt�t�l. A l�p�sek k�zelebb j�ttek, �s nyom�st �reztem a csukl�mon. Nem �reztem az ujjak h�v�ss�g�t. A t�z m�g a h�v�ss�g eml�k�t is el�zte.

- M�g mindig nincs v�ltoz�s?

- Nincs.

Egy gyeng�d nyom�s, egy l�legzet a felperzsel�d�tt b�r�m�n.

- Nem �rzem m�r a morfium illat�t.

- Tudom.

- Bella? Hallasz?

Minden k�ts�get kiz�r�an tudtam, hogy ha kinyitom a sz�m, elvesz�tem – sik�tan�k, �v�lten�k, vonaglan�k �s r�ngat�zn�k. Ha kinyitom a szemem, ha megr�nd�tom az ujjam – b�rmilyen v�ltoz�s v�get vetne a fegyelmemnek.

- Bella? Bella, szerelmem? Ki tudod nyitni a szemed? Meg tudod szor�tani a kezem?

�reztem a nyom�st az ujjaimn�l. Nehezebb volt nem reag�lni a hangj�ra, de b�nult maradtam. Tudtam, hogy a f�jdalom a hangj�ban semmi ahhoz k�pest, ami lehetne. Most csak att�l f�lt, hogy szenvedek.

- Tal�n…Carlisle, tal�n elk�stem. - a hangja tompa volt, �s elcsuklott az elk�stem sz�n�l.

Az elhat�roz�som egy pillanatra megingott.

- Hallgasd a sz�v�t Edward. Er�sebb, mint az Emmett� volt. Soha nem hallottam m�g ilyen �leter�set. T�k�letes lesz.

Igen, igazam volt, hogy csendben maradtam. Carlisle majd megnyugtatja. Nem kell velem egy�tt szenvednie.

- �s a – gerince?

- A s�r�l�sei nem voltak sokkal rosszabbak, mint Esme-�. A m�reg majd meggy�gy�tja, ahogy Esme-t is meggy�gy�tottam.

- De olyan mozdulatlan. Biztos valamit rosszul csin�ltam.

- Vagy valamit j�l, Edward. Fiam, megtett�l mindent, amit �n tettem volna, s�t m�g t�bbet is. Nem vagyok benne biztos, hogy lett volna bennem ennyi kitart�s �s bizakod�s, hogy megmentsem. Ne v�dold magad. Bella rendbe fog j�nni.

Egy megt�rt suttog�s. - Biztos szenved.

- Nem tudhatjuk. Olyan sok morfium volt a szervezet�ben. Nem tudjuk ez milyen hat�ssal lesz az �rz�seire.

Egy b�gyadt nyom�st �reztem a k�ny�k�mn�l. Egy �jabb suttog�s. - Bella, szeretlek. Bella, sajn�lom.

Annyira szerettem volna v�laszolni neki, de nem tehettem m�g rosszabb� a f�jdalm�t. Nem, am�g volt el�g er�m, hogy mozdulatlan maradjak.

Mindez alatt a gy�tr� t�z m�g mindig �getett. De most akkora �r volt a fejemben. Egy hely, hogy elt�n�djek a besz�lget�s�k�n, egy m�sik, hogy eml�kezzek mi t�rt�nt, egy m�sik, hogy a j�v�be tekintsek, �s egy m�sik hely, ahol a v�gtelen szenved�s maradt.

�s m�g egy az aggodalomnak.

Hol van a gyermekem? Mi�rt nincs itt? Mi�rt nem besz�lnek r�la?

- Nem. Itt maradok. - suttogta Edward, v�laszul egy kimondatlan gondolatra. - Majd megoldj�k.

- Ez egy �rdekes szitu�ci�. - felelte Carlisle. - �s �n m�g azt hittem, hogy m�r mindent l�ttam.

- Majd k�s�bb foglalkozok vele. K�s�bb foglalkozunk vele. - Valami gyeng�den megnyomta a felh�lyagosodott tenyerem.

- Biztos vagyok benne, hogy �ten meg tudjuk akad�lyozni, hogy v�ront�s legyen bel�le.

Edward s�hajtott. - Nem tudom, ki mell� �lljak. Szeretn�m mindkettej�ket megfeny�teni. H�t, majd k�s�bb.

- Azon t�n�d�m, vajon Bella mit gondol majd – ki mell� �ll. - t�n�d�tt Carlisle.

Egy halk, fesz�lt kuncog�s. - Biztos vagyok benne, hogy meglep majd. Mindig meglep. - Carlisle l�ptei �jra elt�volodtak, �n meg d�h�s voltam, hogy nem volt t�bb magyar�zat. Csak az�rt besz�ltek ilyen titokzatosan, hogy ideges�tsenek?

Visszat�rtem Edward l�legzeteinek sz�mol�s�hoz, hogy m�rjem az id�t.

T�zezer- kilencsz�znegyvenh�rom l�legzettel k�s�bb, m�s l�ptek susogtak be a szob�ba. K�nnyedebbek. Ritmusosabbak.

Furcsa, hogy egy pillanat alatt felismertem a k�l�nbs�get a l�ptek k�z�tt, amit a mai nap el�tt soha nem voltam k�pes hallani.

- Meddig m�g? - k�rdezte Edward.

- M�r nem tart sok�ig - felelte Alice. - L�tod, milyen tiszt�v� v�lik? Most m�r sokkal jobban l�tom �t. - S�hajtott.

- M�g mindig keser�nek �rzed magad?

- Igen, k�sz, hogy felhoztad - morogta. - Te is leal�zva �rezn�d magad ha r�j�nn�l, hogy lebilincsel a saj�t term�szeted. A v�mp�rokat l�tom a legjobban, mert �n is az vagy; ok� l�tom az embereket, mert az voltam. De egy�ltal�n nem l�tom ezeket a furcsa f�lv�r teremtm�nyeket, mert ez olyasvalami, amit m�g nem tapasztaltam. Ah!

- �sszpontos�ts, Alice.

- Rendben. Bell�t most m�r majdhogynem t�l k�nny l�tni.

Egy hossz� pillanatig csend volt, azt�n Edward s�hajtott. Ez �j hang volt, boldogabb.

- T�nyleg rendbe fog j�nni - lehelte.

- H�t persze, hogy rendbe j�n.

- Nem volt�l ennyire optimista k�t nappal ezel�tt.

- Nem l�ttam j�l k�t nappal ezel�tt. De most, hogy m�r megszabadult a vak foltokt�l, gyerekj�t�k.

- �sszpontos�tan�l a kedvem�rt? Az �r�ra – becs�ld meg.

Alice s�hajtott. - Milyen t�relmetlen. Adj egy percet..

Halk l�legz�s.

- K�sz�n�m Alice. - a hangja �l�nkebb volt.

Meddig? Nem tudn�k legal�bb kimondani �rtem? T�l sokat k�rek? M�g h�ny percig kell �gnem? T�zezer? H�sz? M�g egy nap – nyolcvanhatezer-n�gysz�z? M�g ann�l is t�bb?

- K�pr�zatos lesz.

Edward csendesen morgott. - Mindig is az volt.

Alice felhorkant.  - Tudod, hogy �rtem. N�zz csak r�.

Edward nem v�laszolt, de Alice szavai rem�nyt adtak, hogy tal�n m�gsem hasonl�tok egy rak�s fasz�nre, mint aminek �reztem magam. �gy t�nt, hogy mostanra egy rak�s elszenesedett csontt�megre hasonl�tok. A testem minden egyes sejtje hamuv� v�lt.

Hallottam Alicet kilibegni a szob�b�l. Hallottam az anyag suhog�s�t, amint hozz�d�rg�l�zik mik�zben mozgott. Hallottam a plafonr�l l�g� l�mpa csendes z�mm�g�s�t. Hallottam, ahogy a b�gyadt sz�l v�gigs�pri a h�z oldal�t. Mindent hallottam. Lent valaki baseballt n�zett. A Mainers vezetett k�t k�rrel.

- �n j�v�k - hallottam, ahogy Rosalie r�mordul valakire, �s egy hangos morg�st feleletk�nt.

- H�, most - figyelmeztetett Emmett.

Valaki felszisszent.

Tov�bbra is hallgattam, de csak a j�t�kot hallottam. A baseball nem volt el�g �rdekes, hogy elterelje a figyelmem a f�jdalomr�l, �gy Edward l�legz�s�t hallgattam ism�t, sz�molva a perceket.

Huszonegyezer-kilencsz�ztizenh�t �s f�l perccel k�s�bb, a f�jdalom megv�ltozott.

A j� h�r, hogy elkezdett elm�lni az ujjaimb�l �s a l�bujjaimb�l. Lassan m�lt el, de legal�bb valami �j t�rt�nt. Ez lehet az. A f�jdalom elm�lik…

�s a rossz h�r. A t�z a torkomban nem olyan volt, mint azel�tt. Nem csak t�z volt, most m�r szomjaz�s is. Csontsz�raz. Olyan szomjas. T�zben �gett �s perzselte a szomj�s�g…

M�g egy rossz h�r. A t�z a sz�vemben egyre forr�bb lett.

Hogy lehets�ges ez?

A sz�vdobog�som m�r t�l gyors, felgyorsult –a t�z egy tombol� sebess�gbe �zte a ritmus�t.

- Carlisle - h�vta Edward. A hangja halk volt, de tiszta. Tudtam, hogy Carlisle meghallja, ha a h�z k�zel�ben van.

A t�z visszah�z�dott a tenyeremr�l, der�sen, f�jdalommentesen �s h�v�sen hagyva �ket. De a sz�vem fel� tartott, ami olyan forr�n l�ngolt ak�r a nap, �s tombol�, �j sebess�ggel vert.

Carlisle bel�pett a szob�ba, mellette Alice-szel. A l�p�seik annyira j�l elk�l�n�thet�k voltak, hogy m�g azt is meg tudtam mondani, hogy Carlisle a jobb oldalon volt, egy l�p�ssel Alice el�tt.

- Hallgass�tok - mondta nekik Edward.

A szob�ban a leghangosabb zaj az �r�lt sz�vem volt, ami a t�z ritmus�ra vert.

- Ah - mondta Carlisle - Majdnem v�ge.

Az enyh�l�s, amit a szavai hoztak, be�rny�kolt�k a gy�tr� f�jdalmat a sz�vemben. A csukl�im szabadok voltak, �s a bok�im is. A t�z teljesen megsz�nt ott.

- Hamarosan - �rtett egyet buzg�n Alice. - Sz�lok a t�bbieknek. Megk�rjem Rosalie-t…?

- Igen – vigye el a bab�t.

Mi? Ne. Nem! Mit �rtett azon, hogy vigye el a bab�t? Mit gondol? Az ujjaim megr�ndultak – az inger v�gigfutott a t�k�letes �lc�mon. A szoba elcsendesedett - kiv�ve a kalap�cs�t�s szer� sz�vemet -, mind visszafojtott�k a l�legzet�ket v�laszul.

Egy k�z megszor�totta a cs�k�ny�s ujjaimat. - Bella? Bella, szerelmem?

K�pes lenn�k sikolt�s n�lk�l v�laszolni neki? Fontolgattam egy percig, �s a t�z m�g mindig forr�bb� v�lt a mellkasomon kereszt�l, lecsillapodva a k�ny�k�mben �s a t�rdemben. Jobb nem kock�ztatni.

- Felhozom �ket - mondta Alice egy s�rg�s �llel a hangj�ban, �s hallottam a sz�l suhog�s�t, ahogy elsz�kkent.

�s azt�n – oh!

A sz�vem felgyorsult, dobogott, ak�r a helikopter l�gcsavarja, a hang ak�r egy hosszantart� �zenet; olyan �rz�s volt, mintha sz�t akarn� �r�lni a bord�imat. A t�z fell�ngolt a mellkasom k�zep�n, kisz�vva a l�ngok utols� maradv�nyait a testem t�bbi r�sz�b�l, �zemanyagk�nt az eddigi legperzsel�bb l�ngol�shoz. A f�jdalom el�g volt, hogy elb�d�tson, hogy kereszt�lt�rjem a c�l�p vasmarkol�s�t. A h�tam �vben h�trafesz�lt, meghajolt mintha a t�z a sz�vemn�l fogva felfel� szippantana.

Nem engedtem, hogy a testem t�bbi r�sze is kil�pjen a sorb�l, amint a fels�testem visszaesett az asztalra.

Csat�v� v�lt bennem – a verg�d� sz�vem versenyzett a t�mad� t�zzel. Mindketten vesz�tettek. A t�z hal�lra volt �t�lve, elem�sztett mindent, ami �ghet� volt; a sz�vem az utols� dobban�sa fel� v�gtatott.

A t�z �sszeh�z�dott, v�g�l egy elviselhetetlen rohamban az egyetlen megmaradt emberi szervre �sszpontosult. A roham volt a v�lasz a m�ly, �res puffan�sra. A sz�vem megingott k�tszer, �s csendesen dobbant m�g egyet utolj�ra. Csend volt. Semmi l�legz�s. M�g az eny�m sem.

Egy percig csak a f�jdalom hi�ny�t fogtam fel.

Azt�n kinyitottam a szemem �s csod�lkozva b�multam magam el�.