13. fejezet: Gyilkos

Ha b�rki m�s lett volna, de ez Jacob, gondoltam magamban, fejr�zogatva, mik�zben hajtottam lefel� az erd� �vezte aut��ton La Pushba.
M�g mindig nem voltam biztos benne, hogy helyesen cselekszem, de kompromisszumot k�t�ttem magammal.
Nem tudtam megbocs�tani, amit Jacob �s a bar�tai, az � falk�ja, csin�ltak. Most m�r �rtettem, amit tegnap este mondott - hogy lehet nem akarom majd �jra l�tni - �s felh�vhattam volna, ahogy � javasolta, de az gy�v�nak t�nt. Tartoztam neki, legal�bb egy szemt�l-szembeni besz�lget�ssel. El
fogom mondani egyenesen neki, hogy nem tudok csak �gy �tn�zni azon, ami itt folyik. Nem tudok egy gyilkos bar�tja lenni �s semmit se mondani, hagyni, hogy az �ld�kl�s folytat�djon… Az sz�rnyetegg� v�ltoztatna engem is.
De nem figyelmeztetni sem tudtam. Meg kell tennem azt, amit csak tudok, hogy megv�djem.
Leh�z�dtam a Black h�zn�l, az ajkaim kem�ny vonall� pr�sel�dtek �ssze. El�g rossz volt az, hogy a legjobb bar�tom egy v�rfarkas. M�g neki is egy sz�rnynek kell lennie?
A h�z s�t�t volt, az ablakok nem vil�g�tottak, de nem �rdekelt, ha fel�bresztem �ket. Az �kl�m d�h�s energi�val p�f�lte a bej�rati ajt�t; a hang visszaver�d�tt a falakon �t.
- Gyere be! - hallottam Billy h�v�s�t egy perccel k�s�bb, �s felcsap�dott a l�mpa.
Elford�tottam a gombot; nem volt bez�rva. Billy a kis konyh�b�l �pp kil�pve a nyitott ajt�nak t�maszkodott, f�rd�k�pennyel a v�llai k�r�l, m�g nem �lt a sz�k�ben. Mikor megl�tta ki az, a szemei r�vid id�re kit�gultak, �s azt�n az arca higgadtt� v�lt.
- Nos, j� reggelt Bella! Mit csin�lsz te fent ilyen kor�n?
- Hello Billy. Besz�lnem kell Jake-kel, hol van?
- Um…nem igaz�n tudom - hazudta pl�hpof�val.
- Tudod, mit csin�l ma reggel Charlie? - k�rdezetem k�vetel�dz�n. Elegem volt a falaz�s�b�l.
- Kellene?
- � �s a f�rfiak fele a v�rosb�l mind kint vannak az erd�ben, a fegyvereikkel, �ri�s farkasokra vad�szva.-
Billy kifejez�se megrezzent, azt�n kifejez�stelenbe fordult.
- �gyhogy, szeretn�k besz�lni Jake-kel err�l, ha te nem b�nod - folytattam.
Billy egy hossz� pillanatra �sszer�ncolta vastag sz�j�t. - Fogadok, hogy m�g mindig alszik - mondta v�g�l, az el�szob�b�l kivezet� apr� folyos� fel� b�lintva. „Sokat volt h�zon k�v�l a napokban. A k�ly�knek sz�ks�ge van a pihen�sre - tal�n nem k�ne fel�bresztened”
„Most �n j�v�k,” motyogtam az orrom alatt, ahogy a folyos�n lopakodtam. Billy s�hajtott.
Jacob apr� szob�j�nak ajtaja volt az egyetlen az udvar hossz�s�g� folyos�n. Nem vesz�dtem a
kopogtat�ssal. Kiv�gtam az ajt�t; az nagy durran�ssal a falnak csap�dott.
Jacob—m�g mindig ugyanazt a fekete szakadt tr�ninget viselte, amit tegnap este—�tl�san kiny�lt a
francia �gyon, ami az eg�sz szob�t elfoglalta, kiv�ve azt a p�r centit a pereme k�r�l. Az �gy m�g �gy
r�zs�tosan sem volt el�g hossz�; az egyik v�g�n a l�bai l�gtak le, a m�sikon pedig a feje. M�lyen
aludt, enyh�n horkolva a nyitott sz�j�n �t. Az ajt� hangj�ra m�g csak meg sem r�ndult.
Az arca b�k�s volt m�ly �lm�ban, minden m�rges von�s kisimult. Karik�k voltak a szemei alatt, amit
el�z�leg nem vettem �szre. A nevets�ges m�rete ellen�re most nagyon fiatalnak n�zett ki �s nagyon
kimer�ltnek. Sz�nalom j�rt �t.
Visszal�ptem �s csendesen becsuktam az ajt�t magam m�g�tt.
Billy k�v�ncsian b�mult r�m, �vatos szemekkel, amint lassan visszas�t�ltam az el�szob�ba.
„Azt hiszem hagyom pihenni egy kicsit.”
Billy b�lintott, �s azt�n mereven n�zt�k egym�st egy percen �t. Majd meghaltam, hogy megk�rdezzem
mi az � r�sze ebben az eg�szben.
Mit gondolt, miv� v�lt a fia? De tudtam, hogyan t�mogatta Samet m�r a legelej�t�l kezdve, sz�val
felt�teleztem, hogy a gyilkoss�gok nem zavarhatj�k �t. Hogy hogyan indokolta ezt mag�nak, azt el se
tudtam k�pzelni.
L�ttam a sok k�rd�st sz�momra a s�t�t szemeiben, de � sem mondta ki �ket.
„N�zd,” mondtam, megt�rve a hangos csendet. „Lent leszek a parton egy ideig. Amikor fel�bred,
mondd meg neki, hogy v�rok r�, ok�?”
„Persze, persze,” egyezett bele Billy.
T�n�dtem, hogy t�nyleg meg fogja-e. Nos, ha nem, �n megpr�b�ltam, nemigaz?
Levezettem a First Beach-re �s leparkoltam az �res, koszos parkol�ba. M�g mindig s�t�t volt—komor
el�hajnala egy felh�s napnak—�s amikor lekapcsoltam a f�nysz�r�t nehezen l�ttam. Hagynom kellett,
hogy a szemeim hozz�szokjanak, miel�tt megtal�lhattam volna az utat, ami �tvezet a magas
gazs�v�nyen. Itt hidegebb volt, a sz�l felkapta a fekete vizet, �s �n m�lyre dugtam a kezeimet a
t�likab�tom zsebeibe. Legal�bb az es� el�llt.
Lassan haladtam le a tengerpartra az �szaki v�d�g�t fel�. Nem l�ttam a St. Jamest vagy a t�bbi
szigetet, csak a hat�rozatlan alak� v�zperemet. �vatosan v�logattam meg az utamat a k�veken
kereszt�l, figyelve az uszad�kf�ra, ami g�ncsot vethet.
Megtal�ltam, amit kerestem, miel�tt tudat�ban lettem volna annak, hogy keresem. Az testet �lt�tt a
hom�lyb�l, amikor m�r csak p�r l�p�sre volt: egy hossz�, csontfeh�r fa, m�lyen megfenekedve a
k�vek k�zt. A gy�kerek kicsavarodtak a tenger fel�, mint sz�z t�r�keny polipkar. Nem lehettem biztos
abban, hogy ez ugyanaz a fa, ahol Jacob �s �n az els� besz�lget�s�nk folytattuk—egy besz�lget�st,
ami elind�totta megannyi k�l�nb�z�, bonyodalmas fonalait az �letemnek—de �gy t�nt, ugyanazon
hely k�zel�ben �ltem le, ahol el�z�leg �ltem, �s kereszt�lb�multam a l�thatatlan tengeren.
�gy l�tni Jacobot—�rtatlannak �s sebezhet�nek �lm�ban—ellopta minden ellen�rz�semet, eloszlatta
minden haragomat. M�g mindig nem tudtam �gy tenni, mintha semmi sem t�rt�nne, mint ahogy Billy
l�tszik tetetni, de nem tudtam el�t�lni Jacobot �rte. A szeretet nem �gy m�k�dik, d�nt�ttem el. Ha
egyszer t�r�dsz egy emberrel, lehetetlen t�bb� logikusnak lenned vel�k. Jacob a bar�tom, ha
embereket �lt, ha nem. �s �n nem tudom, mihez kezdek ezzel.
Amikor magam el�tt l�ttam, ahogy b�k�sen alszik, t�l�rad� k�nyszert �reztem ahhoz, hogy
megv�djem. Teljesen logik�tlan.
Logik�tlan vagy sem, elt�n�dtem a b�k�s arc�nak eml�k�n, pr�b�ltam el�hozakodni valamilyen
v�lasszal, valahogy mened�ket ny�jtani neki, mialatt az �g lassan sz�rk�v� v�ltozott.
„Szia Bella!”
Jacob hangja a s�t�ts�gb�l j�tt �s ez ugr�sra k�sztetett. L�gy volt, majdnem f�l�nk, de miel�tt
megjelenik zajra sz�m�tottam a k�vekt�l, �gy az m�gis megijesztett. L�ttam a sziluettj�t a k�zelg�
napfelkelt�vel szemben—hatalmasnak t�nt.
„Jake?”
N�h�ny l�p�ssel arr�bb �llt, agg�dva �thelyezve a s�ly�t egyik l�b�r�l a m�sikra.
„Billy mondta, hogy ben�zt�l—nem tartott sok�ig neked, ugye? Mondtam, hogy ki tudod tal�lni.”
„Igen, most m�r eml�kszem az eg�sz t�rt�netre.” suttogtam.
Egy hossz� m�sodpercig csend volt, �s hab�r m�g mindig t�l s�t�t volt, hogy j�l lehessen l�tni, a
b�r�m bizsergett, mintha a szemei az arcomat f�rk�szn�k. Neki biztos, hogy el�g volt a f�ny, hogy
leolvassa az arckifejez�semet, mert amikor �jra besz�lt, a hangja hirtelen fanyar� volt.
„Csak h�vnod kellett volna,” mondta �lesen.
B�lintottam. „Tudom.”
Jacob elkezdett l�pkedni a szikl�k ment�n. Ha nagyon er�sen figyeltem, �ppcsak hallottam, a
tengerz�g�s mellett, a finom l�pteit a k�veken. A k�vek �gy csattogtak, mint a patk�k.
„Mi�rt j�tt�l?” k�rdezte, abba nem hagyva a m�rges l�pteit.
„�gy gondoltam, jobb szemt�l szembe.”
Felhorkantott. „Oh. Sokkal jobb.”
„Jacob, figyelmeztetnem kell t�ged, hogy—”
„ A vad�r�kr�l �s a vad�szokr�l? Ne agg�dj emiatt. Mi m�r tudjuk.”
„Ne agg�djak emiatt?” k�rdeztem hitetlenkedve. „Jake, fegyvereik vannak! Csapd�kat raknak ki �s
jutalmat aj�nlanak fel �s—„
„Tudunk vigy�zni magunkra,” d�rm�gte, m�g mindig j�r�sban. „Semmit se fognak elkapni. Csak m�g
nehezebb� teszik—�k is elkezdenek majd elt�nni el�g hamarosan.”
„Jake!” sziszegtem.
„Mi van? Ez csak egy t�ny.”
A hangom fak� volt az ellen�rz�st�l. „Hogy tudsz… �gy �rezni? Ismered ezeket az embereket. Charlie
is kint van!” A gondolat felkavarta a gyomromat.
Hirtelen meg�llt. „Mi t�bbet tehetn�nk?” v�gott vissza.
„Tudn�l…nos, pr�b�lj meg nem…v�rfarkas lenni?” javasoltam suttogva.
Feltartotta a kezeit az �gbe. „Mintha lenne v�laszt�som ez �gyben!” kiab�lta. „�s ezt mi�rt seg�thetne
b�rmin is, ha te az elt�nt emberek miatt agg�dsz?”
„Nem �rtelek.”
R�mb�mult, a szemei �sszesz�k�ltek �s a sz�ja vicsorba g�rb�lt. „Tudod mit�l �r�l�k meg, hogy csak
k�pni tudn�k?”
Elfordultam az ellens�ges arckifejez�se el�l. �gy t�nt, a v�laszra v�r, sz�val megr�ztam a fejem.
„Te egy olyan �lszent vagy Bella—ott �lsz, megf�leml�tve �ltalam! Hol igazs�gos ez? A kezei
remegtek a m�regt�l.
„�lszent?” Hogy tesz engem �lszentt� az, ha f�lek a sz�rnyetegekt�l?”
„Ugh!” ny�gte, remeg� kez�t a hal�nt�k�hoz t�ve, �sszeszor�totta a szem�t. „Hallgatsz te
�nmagadra?”
„Mi?”
Tett k�t l�p�st fel�m, f�l�m hajolva, d�h�sen fix�rozva. „Nos, annyira sajn�lom, hogy nem lehetek a
megfelel� fajta sz�rnyeteg sz�modra, Bella. Azt hiszem, nem vagyok olyan nagyszer�, mint a
v�rsz�v�k, ugye?”
L�bra ugrottam �s visszab�multam. „Nem, nem vagy!” ki�ltottam. „Ez nem arr�l sz�l, ami vagy,
h�lye, hanem arr�l,amit csin�lsz!”
„Ez mit akar jelenteni?” �v�lt�tte, az eg�sz teste remegett a d�ht�l.
Teljesen meglepet�sk�nt �rt, amikor Edward hangja figyelmeztetett. „L�gy �vatos Bella,” intett �va a
b�rsonyos hangja. „Ne menj t�l messzire. Le kell nyugtatnod �t.”
M�g a hangnak se volt �rtelme a fejemben ma.
B�r, hallgattam r�. Mindent megtettem volna az�rt a hang�rt.
„Jacob,” esedeztem, a hangomat l�ggy� �s egyenletess� t�ve. „T�nyleg annyira sz�ks�ges embereket
�lni, Jacob? Nincs valami m�s �t? M�rmint, ha a v�mp�rok tudtak egy m�dot tal�lni, hogy t�l�lj�k,
emberek meggyilkol�sa n�lk�l, nem tudn�d te is megpr�b�lni?
Egy r�ndul�ssal kiegyenesedett, mintha a szavaim elektromos sokkot k�ldtek volna kereszt�l rajta. A
szem�ld�kei felszaladtak �s a szeme nagyra meredt.
„Ember�l�s?” k�rdezte.
„Mit gondolsz, mir�l besz�lget�nk?”
M�r nem remegett t�bb�. F�lig rem�nyked� hitetlens�ggel n�zett r�m. „ �n azt hittem az undorodr�l
besz�l�nk a v�rfarkasok ir�nt.”
„Nem, Jake, nem. Ez nem arr�l sz�l, hogy te egy…farkas vagy. Az rendben van,” �g�rtem neki, �s
tudtam, amint kimondtam a szavakat, hogy komolyan gondolom �ket. Engem t�nyleg nem �rdekel, ha
� egy nagy farkass� v�ltozik- � m�g mindig Jacob maradt. „Ha tudn�l m�dot tal�lni, hogy ne b�ntsd az embereket…ez minden, ami zaklat engem. Ezek �rtatlan emberek Jake, emberek, mint Charlie, �s �n nem tudok csak �gy a m�sik ir�nyba n�zni, am�g te—”
„Ez minden? T�nyleg?” szak�tott f�lbe, egy mosoly szaladt �t az arc�n. „Te csak az�rt f�lsz, mert �n egy gyilkos vagyok? Ez az egyetlen ok?”
„Ez nem el�g ok?”
Elkezdett nevetni.
„Jacob Black ez nagyon nem vicces!”
„Persze, persze,” �rtett egyet, m�g mindig kuncogva.
Tett egy nagy l�p�st �s elkapott egy �jabb satu-szor�t� medve�lel�sre.
„Te t�nyleg, �szint�n nem b�nod, hogy �n �talakulok egy hatalmas kuty�v�?” k�rdezte, a hangja �r�mteli volt a f�lemben.
„Nem,” zih�ltam. „Nem—kapok—leveg�t—Jake!”
Elengedett, de megfogta mindk�t kezem. „�n nem vagyok gyilkos Bella!”
Tanulm�nyoztam az arc�t, �s az vil�gos volt, hogy ez az igazs�g. Megk�nnyebb�l�s l�ktetett �t rajtam.
„Komolyan?” k�rdeztem.
„Komolyan,” �g�rte �nnep�lyesen.
Meglend�tettem a karjaimat k�r�. Ez az els� napra eml�keztetett engem a motorbiciklikkel—b�r, nagyobb volt �s �n most m�g jobban gyereknek �reztem magam.
Mint a m�sik alkalommal, megsimogatta a hajam.
„Bocs, hogy �lszentnek neveztelek,” menteget�z�tt.
„Bocs, hogy gyilkosnak neveztelek.”
Nevetett.
Akkor eszembe jutott valami �s eltoltam magam t�le, hogy l�thassam az arc�t. A szem�ld�keim nyugtalanul �sszer�ncol�dtak. „Mi van Sammel? �s a t�bbiekkel?”
Megr�zta a fej�t, mosolyogva, mintha egy nagy terhet vettek volna le a v�ll�r�l. „Term�szetesen nem.
Eml�kszel hogyan h�vtuk magunkat?”
Az eml�k tiszta volt - csak az els� napon gondoltam arra. „V�delmez�k?”
„Pontosan.”
„De nem �rtem. Mi t�rt�nik az erd�ben? Az elt�nt t�r�z�k, a v�r?”
Az arca komoly volt, azonnal agg�d�. „Pr�b�ljuk a munk�nkat v�gezni Bella. Megpr�b�ljuk
megv�deni �ket, de mi mindig �ppen csak egy kicsit k�s�nk.”
„Megv�deni �ket mit�l? T�nyleg van egy medve is odakint?”
„Bella, �desem, mi csak egy dologt�l v�dj�k meg az embereket—a mi egyetlen ellens�g�nkt�l. Ez az
ok, ami�rt l�tez�nk—mert �k is.”
Egy pillanatig kifejez�stelen�l b�multam r� miel�tt meg�rtettem. Akkor a v�r ki�r�lt az arcomb�l �s
egy v�kony, sz�tlan horrorki�lt�s t�rt �t az ajkaimon.
B�lintott. „Gondolom te, az �sszes ember k�z�l tiszt�ban vagy, mi folyik itt igaz�b�l.”
„Laurent” suttogtam. „M�g mindig itt van.”
Jacob k�tszer pislogott, �s lehajtotta a fej�t az egyik oldalra. „Ki az a Laurent?”
Pr�b�ltam elrendezni a k�oszt a fejemben, hogy tudjak v�laszolni. „Te tudod—l�ttad �t a mez�n. Ott
volt�l…” A szavak csod�lkoz� hangnemen j�ttek ki, ahogy minden �rtelmet nyert. „Te ott volt�l �s
visszatartottad att�l, hogy meg�lj�n…”
„Oh, a fekete haj� v�rszop�?” vigyorgott egy feszes, heves vigyorban. „Ez volt a neve?”
Megborzongtam. „Mire gondolt�l?” suttogtam. „Meg is �lhetett volna! Jake, te nem fogtad fel, milyen
vesz�lyes—”
Egy m�sik nevet�s szak�tott f�lbe. „Bella, egy mag�nyos v�mp�r nem olyan nagy probl�ma egy rak�s
nagydarabnak, mint mi. Annyira egyszer� volt, szinte majdnem m�ka.”
„Mi volt egyszer�?”
„Meg�lni a v�rsz�v�t, aki meg akart �lni t�ged. Most, �n nem sz�molom ezt bele tov�bbiakban, ebbe
az eg�sz gyilkosos dologba,” tette hozz� gyorsan. „V�mp�rok nem tekinthet�k embernek.”
Csak form�lni tudtam a szavakat. „Te…meg�lted…Laurentet?”
B�lintott. „Nos, csapatmunka volt,” m�dos�totta.
„Laurent halott?” suttogtam.
Az arckifejez�se megv�ltozott. „Ugye nem vagy kiborulva emiatt? Meg�lt volna—� az �l�sre ment
Bella, mi meggy�z�dt�nk r�la, miel�tt t�madtunk. Tudod ezt, igaz?”
„Tudom. Nem, nem vagyok kiborulva—�n…” Le kellet �ln�m. H�trabotork�ltam, am�g a v�dlimmal
nem �reztem az uszad�kf�t, �s azt�n lehanyatlottam r�. „Laurent halott. Nem j�n vissza �rtem.”
„Nem vagy m�rges? � nem az egyik bar�tod volt vagy valami, ugye?”
„A bar�tom?” N�ztem fel r�, �sszezavarodva �s sz�d�lve a megk�nnyebb�l�st�l. Elkezdtem fecsegni, a szemeim nedvesek lettek. „Nem, Jake. �n annyira…annyira megk�nnyebb�ltem. Azt hittem meg fog
tal�lni—minden este v�rtam r�, rem�nykedve, hogy meg�ll n�lam �s b�k�n hagyja Charliet. Annyira
rettegtem Jacob…De hogy? � egy v�mp�r! Hogy tudt�tok meg�lni? � annyira er�s, annyira kem�ny,
mint a m�rv�ny…”
Le�lt mell�m �s egyik kez�vel vigasztal�an k�rbefogott. „�gy vagyunk teremtve Bells. Er�sek is vagyunk. B�rcsak elmondtad volna, hogy ennyire f�lsz. Nem kellett volna.”
„Nem volt�l a k�zelben,” motyogtam, gondolatokba veszve.
„Oh, igaz.”
„V�rj, Jake - b�r, azt gondoltam, hogy tudod. Tegnap este azt mondtad, hogy nem biztons�gos neked,
hogy a szob�mban legy�l. Azt hittem tudod, hogy a v�mp�r lehet, hogy elj�n. Nem ez volt, amir�l besz�lt�l?”
Egy percig zavartnak t�nt, azt�n lehorgasztotta a fej�t. „Nem, ez nem az, amire gondoltam.”
„Akkor mi�rt gondoltad, hogy nem biztons�gos ott neked?”
B�ntudatban �sz� szemekkel n�zett r�m. „�n nem azt mondtam, hogy nekem nem volt biztons�gos.
�n r�d gondoltam.”
„Mire gondolsz?”
Len�zett �s megr�gott egy k�vet. „T�bb mint egy ok van, ami�rt nem volna szabad k�r�l�tted lennem
Bella. Egyetlen dolog miatt nem szabadott elmondanom a titkunkat, de a t�bbi r�sz az, ami nem
biztons�gos neked. Ha t�l d�h�ss� v�lok…t�l izgatott�…megs�r�lhetsz.”
�vatosan elgondolkodtam ezen. „Amikor d�h�s volt�l az el�bb…amikor ord�tottam veled…�s te
remegt�l…?”
„Igen.” Az arca m�g lejjebb s�llyedt. „Akkor nagyon h�lye voltam. Jobban kell tartanom magamat.
Megesk�dtem, hogy nem fogok d�hbe gurulni, nem sz�m�t mit is mondasz nekem. De…de annyira
m�rges lettem, hogy el foglak vesz�teni…hogy nem tudsz megbirk�zni, azzal ami vagyok…”
„Mi t�rt�nt volna… ha t�l m�rgess� v�lsz?” suttogtam.
„Farkass� v�ltoztam volna,” suttogta vissza.
„Nincs sz�ks�ged a teliholdra?”
Forgatta a szemeit. „Hollywoodi verzi� nem sok igaz dolgot kapott el.” Azt�n s�hajtott �s �jra
komolly� v�lt. „Nem kell t�lstresszelned magad Bells. Mi gondoskodni fogunk err�l. �s tov�bbra is
k�l�n figyelmet ford�tunk Charliera �s a t�bbiekre—nem hagyjuk, hogy b�rmi t�rt�njen vele. B�zz
bennem ez �gyben.”
Valami nagyon, nagyon nyilv�nval�, valami, ami�rt azonnal leveg��rt kellett volna kapkodnom—de
annyira megzavart az elk�pzel�s Jacobr�l �s a bar�tair�l, ahogy Laurenttel k�zdenek, hogy teljesen
kimaradt abban a pillanatban—csak akkor bukkant fel, amikor Jacob �jra jelen id�t haszn�lt.
Gondoskodni fogunk err�l.
Ennek nincs v�ge.
„Laurent halott,” zih�ltam, az eg�sz testem j�ghideg lett.
„Bella?” k�rdezte Jacob agg�dva, hozz��rve hamusz�rke arcomhoz.
„Ha Laurent meghalt…egy h�ttel ezel�tt…akkor valaki m�s most is embereket �l.”
Jacob b�lintott; a fogait �sszeszor�totta, �s rajtuk kereszt�l besz�lt. „Ketten voltak. Azt hitt�k a t�rsa,
majd harcolni akar vel�nk—a mi t�rt�neteinkben �ltal�ban nagyon feld�h�dnek, ha meg�l�d a
t�rsukat—de � mindig csak elmenek�lt, hogy azt�n megint visszaj�jj�n. Ha ki tudn�nk tal�lni, hogy
mi volt em�g�tt, k�nnyebb lenne leter�teni. De neki semmi �rtelme. A perem k�r�l t�ncol, mintha
teszteln� a v�delm�nket, keresi a befel� vezet� utat—de hov�? Mire megy ki ez? Sam �gy gondolja,
hogy sz�t akar v�lasztani minket, �gy jobb es�lye lenne…”
A hangja elhalv�nyult, am�g �gy nem hangzott, mintha egy hossz� alag�ton �t j�nne; nem tudtam
t�bb� kivenni az egyes szavakat. A homlokom nedves lett az izzads�gt�l �s a gyomrom felfordult,
mintha megint gyomorinfluenz�m lenne. Pontosan �gy, mint az influenzakor.
Gyorsan elfordultam t�le �s a fat�rzs f�l� hajoltam. A testem megr�zk�dott a hasztalan l�k�sekt�l, az
�res gyomrom �sszeh�z�dott a rettegett h�nyingert�l, hab�r semmi nem volt benne, amit ki�zhetne.
Victoria itt van. Engem keres. Idegeneket �l az erd�ben. Az erd�ben, ahol Charlie keresi…
A fejem �mely�t�en forgott.
Jacob kezei elkapt�k a v�llaimat - visszatartva, hogy el�recs�sszak a k�vekre. �reztem a meleg lehelet�t az arcomon. „Bella! Mi a baj?”
„Victoria,” zih�ltam, amint leveg�t kaptam a h�nyingerg�rcs�kt�l.
A fejemben Edward d�h�sen horkantott a n�vre.
�reztem, hogy Jacob felh�z az es�semb�l. K�nosan az �l�be vont, az ajkaim a v�ll�n pihentek.
Igyekezett egyens�lyba hozni engem, megtartani, nehogy elessek, egyik oldalra vagy a m�sikra.
H�traf�s�lte az �tizzadt hajamat az arcomb�l.
„Ki?” k�rdezte Jacob. „Hallasz engem Bella? Bella?”
„� nem Laurent t�rsa,” ny�gtem a v�ll�ba. „�k csak r�gi bar�tok voltak…”
„Sz�ks�ged van egy kis v�zre? Egy orvosra? Mondd el mit tegyek,” k�rte frenetikusan.
„Nem vagyok beteg - megr�m�ltem,” magyar�ztam suttogva. A sz�, megr�m�lni, nem igaz�n fedte a val�s�got.
Jacob megsimogatta a h�tam. „Megr�m�lt�l ett�l a Victori�t�l?” Borzongva b�lintottam. „Victoria az a v�r�s haj� n�?” Megint reszkettem �s ny�sz�r�gtem, „Igen.”
„Honnan tudod, hogy nem a t�rsa volt?”
„Laurent mondta nekem, hogy James volt a t�rsa.” magyar�ztam �s automatikusan megfesz�tettem a heges kezem.
K�rbevonta az arcomat, biztosan tartva a nagy kezeiben. Er�sen a szemembe n�zett. „Mondott valami m�st is Bella? Ez fontos. Tudod, hogy mi akar?”
„Persze,” suttogtam. „� engem akar.” T�gra ny�ltak a szemei, azt�n r�ss� sz�k�ltek. „Mi�rt?”
k�rdezte.
„Edward meg�lte Jamest,” suttogtam. Jacob olyan szorosan tartott, hogy nem volt sz�ks�g r�, hogy megragadjam a lyukat - egyben tartott. „� nagyon…d�h�s lett. De Laurent azt mondta, hogy �gy gondolja az igazs�gosabb, ha engem �l meg Edward helyett. T�rsat a t�rs�rt. � nem tudta- m�g nem tudja, gondolom - hogy…hogy...” Nyeltem egy nagyot. „Hogy a dolgok m�r nem olyanok k�zt�nk t�bb�. Nem Edwardnak, mindenesetre.”
Jacob ett�l megzavarodott, az arca sz�mos k�l�nb�z� kifejez�s k�z�tt sz�guldott. „Ez az ami t�rt�nt?
Ami�rt Cullen�k elmentek?”
„Elv�gre �n nem vagyok m�s, csak egy ember. Semmi k�l�nleges.” magyar�ztam, gyenge v�llr�nd�t�ssal.
Valami morg�shoz hasonl�—nem igazi morg�s, ez csak egy emberi megk�zel�t�s—morajlott Jacob mellkas�ban, a f�lem alatt. „Ha az az idi�ta v�rsz�v� t�nyleg el�g h�lye ahhoz—„
„K�rlek,” ny�gtem. „K�rlek. Ne.”
Jacob hezit�lt, azt�n b�lintott egyszer.
„Ez fontos,” Mondta �jra, az arca teljesen hivatalos m�r. „Ez pontosan az, amit tudnunk kell. El kell
mondanunk a t�bbieknek most r�gt�n.”
Fel�llt, l�bra h�zva engem. A k�t kez�t a cs�p�m�n tartotta, addig, am�g megbizonyosodott, hogy nem
fogok elesni.
„J�l vagyok,” hazudtam.
A cs�p�m tart�s�r�l �tv�ltott az egyik kezemre. „Gyer�nk.”
Visszah�zott a furgonom fel�.
„Hov� megy�nk?” k�rdeztem.
„M�g nem vagyok biztos benne,” vallotta be. „�sszeh�vok egy tal�lkoz�t. H�, csak egy percet v�rj itt,
ok�? A furgon oldal�nak d�nt�tt �s elengedte a kezem.
„Hov� m�sz?”
„Mindj�rt visszaj�v�k,” �g�rte. Azt�n elfordult �s �tsprintelt a parkol�n, �t az �ton az erd� hat�r�ig.
Besuhant a f�k k�z�, gyorsan �s �gyesen, mint egy �z.
„Jacob!” ord�tottam ut�na rekedten, de � m�r elment.
Ez nem a megfelel� id� volt, hogy egyed�l hagyjanak. M�sodpercekkel k�s�bb Jacob l�that�ron k�v�l
ker�lt, hiperventill�ltam. Bevonszoltam magam a furgon utaster�be, azonnal lenyomtam a z�rakat.
Nem �reztem magamat kicsit se jobban.
Victoria m�r vad�szik r�m. Csak szerencse volt, hogy nem tal�lt m�g meg—csak szerencse �s �t
tin�dzser v�rfarkas. �lesen vettem a leveg�t. Nem sz�m�t mit mondott Jacob, a gondolat, hogy ak�rhol
k�zel ker�l Victori�hoz hal�lra r�m�tett. Nem �rdekel miv� tud v�ltozni, amikor d�h�s. L�ttam
Victori�t a fejemben, az arca vad, a haja, mint a l�ngok, hal�los, elpuszt�thatatlan…
De, Jacob szerint, Laurent-nek v�ge. Ez t�nyleg lehets�ges? Edward—automatikusan megragadtam a
mellkasomat—elmondta milyen bonyolult is meg�lni egy v�mp�rt. Csak egy m�sik v�mp�r tudja
elv�gezni a munk�t. M�gis Jake azt mondta, hogy ez az, ami�rt a v�rfarkasok teremtettek…
Azt mondta, k�l�n figyelmet szentel Charliera—teh�t b�znom kellene a v�rfarkasokban, hogy
biztons�gban tudj�k az ap�mat. Hogy b�zhatn�k ebben? Egyik�nk sincs biztons�gban! Jacob
mindny�junk k�z�l a legjelent�ktelenebb, ha megpr�b�lja Charlie �s Victoria k�z� vetni mag�t…vagy
Victoria �s k�z�m…
�gy �reztem, hogy megint k�zel vagyok a h�ny�shoz.
Egy �les koppint�s a furgon ablak�n r�m�lt ord�t�sra k�sztetett—de csak Jacob volt, m�r visszat�rt.
Reszket�, h�l�s ujjakkal nyitottam ki az ajt�t.
„Te t�nyleg meg vagy ijedve, ugye?” k�rdezte, ahogy bem�szott.
B�lintottam.
„Ne legy�l. Mi majd vigy�zunk r�d—�s Charliera is. Meg�g�rem.”
„A gondolat, hogy megtal�lod Victori�t r�miszt�bb, mint az a gondolat, hogy � tal�l meg engem,”
suttogtam.
Nevetett. „Enn�l egy kicsit t�bb bizalmad k�ne, hogy legyen benn�nk. Ez s�rt�s.”
Csak r�ztam a fejem. T�l sok v�mp�rt l�ttam akci�ban.
„Hova ment�l az el�bb?” k�rdeztem.
�sszer�ncolta a sz�j�t �s nem mondott semmit.
„Mi az? Titok?”
�sszer�ncolta a homlok�t. „Nem igaz�n. B�r egyfajta furcsas�g. Nem szeretn�lek kibor�tani.”
„Tudod, �n m�r valahogy hozz�szoktam ezekhez a furcsas�gokhoz ebben a k�rd�sben.” Pr�b�ltam
mosolyogni nem sok sikerrel.
Jacob k�nnyed�n visszavigyorgott. „Gondolom, neked hozz� kellett. Ok�. N�zd, amikor farkasok
vagyunk, mi…halljuk egym�st.”
D�bbenetemben leengedtem a szempill�imat.
„Nem hangokat hallunk,” ment tov�bb, „de mi halljuk a… gondolatokat— egym�s�it mindenesetre—
nem sz�m�t, milyen messze is vagyunk egym�st�l. Ez igaz�n seg�t, amikor vad�szunk, de egy nagy
f�jdalom is egy�bk�nt. Nagyon zavar�—�gy, titkok n�lk�l. Furcsa, eh?
„Ez az, amire gondolt�l el�z� este, amikor azt mondtad, hogy el fogod mondani nekik, hogy
megl�togatt�l, noha te nem is akartad?”
„Gyors vagy.”
„K�sz.”
„Fura dolgokkal is nagyon j�l b�nsz. Azt hittem ez zavarni fog t�ged.”
„Ez nem…nos, nem te vagy az els� szem�ly, akit ismerek �s k�pes erre. Teh�t ez nem t�nik olyan
furcs�nak nekem.”
„T�nyleg?...V�rj—te most a v�rsz�v�idr�l besz�lsz?”
„B�rcsak ne �gy h�vn�d �ket.”
Nevetett. „T�kmindegy. Akkor a Cullen�k?”
„Csak…csak Edward.” Egyik karomat titokban a t�rzsemhez h�ztam.
Jacob meglepetten n�zett—�gy kellemetlen�l. „Azt hittem azok csak mes�k. Hallottam legend�kat
v�mp�rokr�l, akik tudnak…extra dolgokat, de azt hittem azok csak m�toszok.”
„Van b�rmi is, ami m�tosz t�bb�?” k�rdeztem t�le k�nyszeredetten.
R�ncolta a homlok�t. „Gondolom nem. Ok�, tal�lkozni fogunk Sammel �s a t�bbiekkel azon a helyen,
ahov� a motorjainkat vitt�k kipr�b�lni.”
Beind�tottam a furgont �s visszahajtottam az �tra.
„Sz�val most csak �gy farkass� v�ltozt�l, hogy besz�lj Sammel?” k�rdeztem k�v�ncsian.
Jacob b�lintott, zavartnak t�nt. „Pr�b�ltam r�vidre fogni—pr�b�ltam nem r�d gondolni, �gy nem
fogj�k tudni, mir�l van sz�. Att�l f�ltem, hogy Sam azt mondan�, ne hozzalak el.”
„Az nem �ll�tott volna meg.” Nem tudtam att�l az �szrev�telemt�l megszabadulni, hogy Sam egy
rosszfi�.
„Nos, engem meg�ll�tott volna,” mondta Jacob, most m�r mogorv�n. „Eml�kszel, hogy nem tudtam
befejezni a mondatomat tegnap este? Hogy nem tudtam csak �gy elmondani az eg�sz t�rt�netet?”
„Igen. �gy n�zt�l ki, mint aki fuldoklik valamit�l.”
S�t�ten kuncogott. „Majdnem. Sam azt mondta, nem mondhatom el neked � a…falkavez�r, tudod? �
az Alfah�m. Ha azt mondja, hogy csin�ljunk valamit, vagy ne csin�ljunk valamit—amikor igaz�n �gy
�rti, nos, mi nem tudjuk csak �gy figyelmen k�v�l hagyni �t.”
„Fura,” motyogtam.
„Nagyon,” �rtett egyet. „Ez egyfajta farkas-dolog.”
„Huh” volt a legjobb v�lasz, amire gondolni tudtam.
„Ja, egy csom� ilyen van—farkas-dolog. M�g mindig tanulom. El sem tudom k�pzelni, milyen lehetett
Samnek, megpr�b�lni meggy�rk�zni ezzel egyed�l. Egy eg�sz falka seg�ts�g�vel is el�g rossz ezt
v�gigcsin�lni.”
„Sam egyed�l volt?”
„Igen.” Jacob hangja halkult. „Amikor �n…�tv�ltoztam, az a leg…sz�rny�bb, a legborzaszt�bb dolog,
amin valaha �tmentem—rosszabb b�rmin�l, amit el tudtam k�pzelni. De nem voltam egyed�l—ott
voltak a hangok, a fejemben, elmondt�k mi t�rt�nt �s mit kell tennem. Az visszatartott, hogy
elvesz�tsem az eszm�letem, azt hiszem. De Sam…” Megr�zta a fej�t. „Samnek nem volt seg�ts�ge.”
Ez n�mi igaz�t�st vett ig�nybe. Amikor Jacob elmagyar�zta ezt �gy, neh�z volt nem sz�nalmat �rezni
Sam ir�nt. Eml�keztetnem kellett magamat, hogy nincs t�bb� ok arra, hogy ut�ljam �t.
„M�rgesek lesznek, hogy veled vagyok?” k�rdeztem.
V�gott egy grimaszt. „Val�sz�n�leg.”
„Tal�n nem k�ne—„
„Nem, rendben van,” biztos�tott. „Egy tonna dolgot tudsz, ami seg�thet nek�nk. Ez nem olyan, mintha
te csak egy tudatlan ember lenn�l. Te olyan vagy…nem tudom, k�m vagy ilyesmi. Az ellens�ges
vonalak m�g�tt vagy.
Ezt rosszallottam magamban. Ez az, amit Jacob akarna t�lem? Bels� inform�ci�t, hogy seg�tsem
elpuszt�tani az ellens�geiket? Nem vagyok k�m. Nem gy�jt�m az ilyen fajta inform�ci�kat. Ett�l a
szavakt�l m�r �gy �reztem magam, mint egy �rul�.
De meg akartam �ll�tani Victori�t, nem?
Nem.
Akartam, hogy Victori�t �ll�ts�k le, ink�bb miel�tt hal�lra k�noz engem vagy Charlieba botlik vagy
meg�l egy m�sik idegent. Csak nem akartam, hogy Jacob legyen az egyetlen, aki meg�ll�tja, illetve aki
megpr�b�lja. Nem akartam Jacobot Victoria sz�z m�rf�ldes k�rzet�n bel�l l�tni.
„Mint a dolog a gondolatolvas� v�rsz�v�val,” folytatta, hanyagul kezelve az �lmodoz�somat. „Eff�le
dolgok azok, amikr�l tudnunk kell. Ez nagyon sz�v�s, hogy azok a mes�k igazak. Ez m�g
komplik�ltabb� tesz mindent. H�, gondolod, hogy ez a Victoria is tud valami k�l�nlegeset csin�lni?”
„Nem hinn�m,” t�tov�ztam, majd s�hajtottam. „� eml�tette volna.”
„�? Oh, Edwardra gondolsz—upsz, bocsi. Elfelejtettem. Nem szereted kimondani a nev�t. Vagy
hallani.”
�sszepr�seltem a testem k�z�ps� r�sz�t, pr�b�ltam semmibe venni a l�ktet�st a mellkasom szeg�ly�n.
„Nem igaz�n, nem.”
„Bocsi.”
„Hogy ismerhetsz ennyire j�l Jacob? N�ha olyan, mintha tudn�l olvasni az �n fejemben is.”
„Nem. Csak figyelek.”
A kis, koszos �ton voltunk, ahol Jacob el�sz�r tan�tott engem, hogy kell meg�lni egy motorbiciklit.
„Itt j�?” k�rdeztem.
„Persze, persze.”
Leh�z�dtam �s le�ll�tottam a motort.
„M�g mindig nagyon boldogtalan vagy, ugye?” mormolta.
B�lintottam, vakon b�mulva a s�t�t erd�be.
„Gondolt�l valaha arra…hogy tal�n…jobb, hogy v�ge van?”
Lassan leveg�t vettem �s azt�n kif�jtam. „Nem.”
„Mert � nem volt a legjobb—”
„K�rlek Jacob,” szak�tottam f�lbe, suttogva, k�ny�r�gve. „K�rlek, tudn�nk nem err�l besz�lni? Nem tudom elviselni.”
„Ok�.” Vett egy m�ly leveg�t. „Sajn�lom, hogy b�rmit is mondtam.”
„Ne �rezd rosszul magad. Ha a dolgok m�shogy �lln�nak, j� lenne v�gre, ha tudn�k valakivel besz�lni r�la.”
B�lintott. „Igen, neh�z volt titkot tartani el�tted k�t h�tig. Biztos pokoli neh�z lehet, hogy nem tudsz besz�lni senkivel.”
„Pokoli,” �rtettem egyet.
Jacob �lesen besz�vta a leveg�t. „Itt vannak. Menj�nk!”
„Biztos vagy benne?” k�rdeztem, mik�zben hirtelen kinyitotta az ajtaj�t. „Tal�n itt k�ne maradnom.”
„Megbirk�znak vele,” mondta, azt�n vigyorgott. „Ki is f�l a nagy, gonosz farkast�l?”
„Ha ha,” mondtam. De kisz�lltam a furgonb�l, sietve megker�lve az elej�t, hogy szorosan k�zel �lljak Jacob mell�. T�l tiszt�n eml�keztem az �ri�s sz�rnyetegekre a mez�n. A kezeim remegtek, ahogy Jacob�i az el�bb, de ink�bb a f�lelemt�l, mint a d�ht�l.
Jake megfogta a kezem �s megr�zta. „Itt j�nnek.”